|
avagy Nyolc Halhatatlan Francia Kisregény. Ez került a kezembe tegnap lefekvés előtt, amikor úgy gondoltam, hogy mégsem vagyok még elég álmos. Fogalmam sincs honnan van, de valamiért évek óta ott a polcon. A nyolcból végül Nerval:Sylvie című írását választottam, de igazából úgy gondoltam, hogy mindegy is, biztosan belealszom majd az olvasásba. Mondanom sem kell, nem így lett, a majdnem 40 oldalt szépen elolvastam és tetszett. Mint aztán ma reggel kiderült, nem véletlenül, hiszen igazi mesterműnek tartják, Proust, Breton és Umberto Eco kedvenc novellája volt, egyébként pedig 1853-ban adták ki, Nerval öngyillkossága előtt 1 évvel. És hogy miről is szól? Természetesen a szerelemről, a főhős 3 nőért epedező szerelméről és bukásáról.
|